A Kőműves

Ahogy ígértem, itt a kőműves história. A már említett döntést követően hamar jött a megoldás, dunaújvárosi barátaink ajánlottak egy jó szakembert. És ez teljesen igaz is volt. Ottó. Szereti  a kőműves mesterséget, nekem legalábbis így jött le, és nagyon tud dolgozni. Ráadásul  amit csinált (a részletek tisztázása után) azt aztán megcsinálta. A személyiségének leírására akkoriban nem tudtam volna hasonlatot találni, de mostanában a tanya és a munkahely között gyakran hallgatunk hangoskönyvet, és Rejtő Jenő az egyik kedvencünk. Ottó olyan volt mint az egyik mellékszereplő egy Rejtő  regényben. Meghökkentő. Hihetetlen. Vicces. Idegesítő. Hosszú távon hajtépésre kényszerítette a jámbor megfigyelőt. Kedvenc mondása az "Én ilyen vagyok." szállóigévé vált az őt ismerők között. Mert Ő ilyen. "Bodizik" a diszkóban. (ezt a tevékenységet azóta sem tudom elképzelni). A forró fatüzelésű kályhán necc-jellegűre szárítja  a zokniját. Mi pedig bevállaltuk. Pestről  idefelé felvettük és aztán vasárnap visszavittük magunkkal. És lassan elkezdtük (a királyi többes nem engem takar, hanem Ottót és a páromat) a vakolást  a nyílászárók rögzítése után.
Mire a belső falak javítása befejeződött, én már kikészültem.:-)
Mindenesetre elkészültünk.Kívülről csirkeháló segítette a vakolat tapadását a vályogfalon. Belülről a falak nagy része jó állapotban volt, vagyis csak javítgatni kellett. Az istállót fürdőszobára és wc-re kettészelő fal és a teljes konyharész volt nagyobb munka, de végül hazavittük Ottót. Hívhattuk a festőt. Amikor idáig eljutottunk és kívülről megláttuk, aztán bejöttünk a házba a festés után az valami felemelő volt. Fehér falak. Búbos kemence. Új nyílászárók A fürdőszoba ablak mellett egy kertre nyíló pajtaajtó-spalettával takart ajtó. Majdnem kész. Akkor még úgy gondoltam. Mára persze ilyesmi még véletlenül sem jut eszembe :-D. Mondjuk akkor is elég merész volt ilyet kijelenteni a burkolatok teljes hiányában. :-) A lényeg hogy jöhet  a burkoló.