2012. július 2., hétfő

Hulladék

Szóval túl vagyok a gázévváltáson, (a földgáziparban nem januártól januárig gondolkodunk, hanem júliustól júliusig) úgy néz ki most már nem leszek hétvégente is elhavazva melóval, vagyis ismét koncentrálok a tanyasi teendőkre és természetesen a blogra :-). Ma este csak egy kis szösszenet arról hogy errefelé hogy kezelik, kezeljük a hulladékot. Számomra a komposztálás teljesen ismeretlen fogalom volt. Szégyen vagy nem, egy eredeti tőzsgyökeres városi nem gyakran találkozik ezzel a fogalommal. Mi elvagyunk a kis világunkban, fizetjük a szemétszállítási díjat, jobb esetben szelektíven gyűjtjük a hulladékot, és leballagunk vele az utcai konténerekhez, tárolókhoz és ennyi. Itt ugyebár nem dobjuk ki a szemétbe a zöldhulladékot, hanem komposztáljuk, vagyis tulajdonképpen megrohasztjuk egy erre kialakított tárolóban, hogy majd trágyaként felhasználhassuk a földeken. Mi ezt még most kezdtük, egyenlőre csináltunk egy tárolót aztán majd rakjuk bele a cuccost. Azt gondolnám hogy ennyi, de ennek is megvan a tudománya, mit lehet, mit nem lehet beledobálni. Erre itt most nem térek ki, neten nagyon sokan leírták már, én csak majd megpróbálom alkalmazni. :-) A többi szemetet szelektíven gyűjtjük, gyűjtöttük eddig ami nálunk a következőket jelentette: Papírhulladék megy gyújtósnak. Fém sörösdoboz marad itthon egy jövőbeni sörkollektornak. :-) Műanyagpalackok szelektív kukába kerülnek Pécsre, a maradék szemét pedig bezacskózva landolt a család kukáiban. Na de ennek mostantól vége. Mármint a család kukáinak megterhelése. :-) Ugyanis az önkormányzat múlt héten megint meglepett. Minden háztartás kapott egy szemeteskukát ajándékba, és nemsokára a településünk kap egy konténert is, amelyet természetesen üríteni is fognak, méghozzá térítésmentesen. Egyszerűen nem jutottam szóhoz. Teljesen odáig vagyok. Nagyon szuper, és még annál is szuperebb. Figyelnek ránk. Fejlődünk. Imádom.
Koccintunk is egy kis bodzapezsgővel. :-D Kövessétek a példánkat és ünnepeljetek. Minden kis apró eredményt. Egészségetekre!