Ahogy ígértem. Amíg repesve várjuk hogy valami kibújik e a földből abból amit elültettünk, visszatérek a történelemhez. Hol is tartottam? Az első belsőnél? Közben megjegyeztétek hogy egy-két bejegyzésem nem elég részletes, amiben igazatok van, nem vagyok gyakorlott bloggoló és az emlékek is fakulnak, de majd igyekszem. De eszembe jutott még egy rövid történet a vakolásról. A ház külső részét egy kicsit rusztikusabbra akartuk csinálni. András kitalált egy módszert, ami gondolom csak nekünk volt újdonság. A vakolat durva felhordása után munkáskesztyűbe bújtatott kézzel simogatta a falat hogy a göcsörtös jellege megmaradjon, de ne legyen annyira durva. Ottó kőműves mesterünk hitetlenkedve fogadta a dolgot, de ha jól hallottam, azóta is alkalmazza, vagyis férjem bekerült a tiszteletbeli kőművesek közé :-) A fal mindenesetre tökéletes lett.
A belső részből egy fontos dolog kimaradt amit ugyan érintettem már, de a részletekbe nem mentem bele. Ez pedig a búbos kemence építés. Mivel a házban semmilyen fűtés nem volt, kitaláltuk hogy milyen ötlet lenne ha a nappali-konyha helyiséget egy kicsit megosztaná valami, miért ne lehetne ez egy búbos. Szokás szerint egy ismerőst találtunk (elmondása szerint hobbiként kemencéket épít) és szokás szerint lerajzolva neki az igényeinket magára hagytuk had építsen, miután párom megépítette az általa meghatározott méretű kéményt. Aztán megjöttünk. A kemence giga nagy lett. Nagyon szép de óriási. Na mindegy gondoltuk, nem lesz padka nagy ügy, a lényeg hogy meleget csináljon. Elkezdtük a kiszárítást, aztán befűtöttünk. A kemence és a fal találkozásánál dőlt a füst. Ez csak az első meglepetés volt. A második az hogy elvileg a kemencét sütni-főzni-fűteni terveztük, de úgy tűnik a ez az info nem teljesen ment át.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése